2011. ápr. 12.

Ez is történelem: Honnan jöttek a jelzőtáblák?

A legkorábbi jelzőtáblákat (mérföldköveket) rómaiak emelték, jelölve Róma irányát, valamint a Rómától való távolságot. A középkorban az útkereszteződéseknél vált általánossá a fából készült jelzőtáblák használata, amelyek a kis- és nagyvárosok irányát mutatták (1450 körül). A gépkocsik megjelenésével (1885) vált egyre fontosabbá a közlekedési táblák fejlesztése. A fából és a kőből készült táblákat felváltották a fémből készült változatai.


Eleinte minden nemzet saját jelzőrendszert hozott létre. Az egyik első, modern kori útjelző-rendszer az olaszok által kidolgozott volt 1895-ben. Hamarosan azonban a közlekedési rendszer egységesítésének igénye is felmerült (1900), amely 1908-ban az első Nemzetközi Közúti Kongresszuson kezdődött el. 

Az I. Nemzetközi Közúti Kongresszus tagsági kártyája.

1909-ben kilenc európai kormány, köztük Magyarország képviselői, megegyeztek négy képi szimbólum használatában, melyek a "bukkanó", "kanyar", "útkereszteződés", és "magasabb rendű vasúti kereszteződés" volt. Ez az első lépés vezetett 1926 és 1949 között, az európai közúti jelzőrendszer továbbfejlesztéséhez.

A párizsi konferenciával kapcsolatban magyar vonatkozású adatot, dokumentumot nem találtam. A legkorábbi általam fellelt hazai jelentés, az 1913-as londoni III. Nemzetközi Közúti Kongresszusról való.


Mihályfi József jelentésének borítója, és egy részlet az Andrássy út felújítási tervéből. 1913. London.

És ugyanez, sőt még egy kicsit több is, infografikával elmesélve:





Forrás:
http://www.piarc.org/en/search.htm?q=PIARC+Congress+-+London+-+1913
http://www.headington.org.uk/oxon/streets/wayside_stones/highway_mileway_hundred/hundred_parks_road.htm
http://www.flickr.com/photos/18186551@N02/3668421449/
http://en.wikipedia.org/wiki/Traffic_sign
http://www.europcar.com/EBE/module/render/history-of-road-signs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése