Milyen a kapcsolatod a hibával?

A hibázás a tanulás természetes része. Aki soha nem hibázik, az azt csinálja, amit már tud. De ha pontosan akarok fogalmazni, akkor inkább azt kellene leírnom, nincs olyan, hogy soha, csak az van, hogy az egyén rejtegeti a hibáit. Mert megtanulja, hogy így jobban jár. Ezért fontos olyan környezetet teremteni, amiben a hibázáshoz nem tapad szégyen, félelem vagy más negatív érzelem. De hogyan tudjuk ezt megtenni a gyakorlatban?

Mániám, és sokszor elő fog jönni, hogy a minta az első! Vállaljuk fel a saját hibáinkat és kudarcainkat, láttassuk meg, hogy lehet hozzá/magunkhoz megértően, gyengéden vagy épp humorral állni. Láttassuk a kudarcok és a hibák tanulásban betöltött pozitív szerepét. Biztos mindannyiunknak van olyan története, amikor egy hiba vagy kudarc elvezetett miket egy magasabb fejlődési szintre. Beszéljünk róla!

• Mikor a gyerekek készülnek az első bármilyen előadásukra, izgulnak, szoronganak, félnek. Ilyenkor mindig elmesélem nekik, hogy az egyik első (sőt még a második és többedik) előadásomon annyira féltem, hogy előtte haza akartam menni. Volt olyan is, hogy a félelemtől egy hang sem jött ki torkomon. Azóta a félelem és szorongás már enyhült, amit annak köszönhetek, hogy azért sem adtam fel, kitartóan próbálkoztam, és a félelem előadásról előadásra egyre kisebb lett.

Van, amikor nem a kudarcra kell figyelni, hanem arra, ami sikerült.

• Eleinte az órai munka javításánál a megszokott módon – ahogy tanultam – a hibákat jelöltem, most már másképp csinálom. A legszebb betűt, a sikeres megoldást emelem ki, eleinte van hogy szívekkel jelölöm. És fejlődnek, de közben megmarad bennük a tanulás iránti rajongás. Amikor már nem fél a hibáktól, mindegy mit jelölnek be neki, hiszen tudja, hogy nincs semmi baj.

Tudjuk, hogy az ember tulajdonságai kellő erőfeszítéssel, tapasztalatok vagy mentorálás által fejleszthetők, ezért a kitartást, az erőfeszítést, a tanulást, az önmagunk folyamatos képzését helyezzük előtérbe.

• Ha valami sikerül, akkor figyelek arra, hogy azt mondjam: Látod, kitartóan dolgoztál/gyakoroltál, nem adtad fel, és megcsináltad! Büszke vagyok rád!

A tanulási folyamat során az erősségeket és akadályokat kell azonosítani. Az erősségekre kell támaszkodni, megerősítve azokat, az akadályokat pedig segíteni kell leküzdeni.

• Például, vizsgáljuk meg miért hibázik. Azért, mert nem érti, vagy érti, csak túl könnyűnek tartja, ezért nem figyel eléggé? Azért, mert túl gyorsan dolgozik? Miért dolgozik gyorsan? Hamar túl akar lenni rajta vagy mindig ő akar az első lenni? A legfontosabb a megismerés, és hogy kérdezzünk magunktól folyamatosan. Ne legyen jellemző ránk a gyors, sztereotip ítéletek alkotása. A gyors ítéletek sokszor rólunk szólnak és nem a másikról. Mondjuk ki neki azt is, amiben jónak tartjuk!
  

Ne védjük meg a gyerekeket a kihívásoktól. 

• Időnként bátran emeljük magasra a lécet, biztassuk őket arra, hogy próbálkozzanak. Miért ne tennénk, hiszen ha nem sikerül, akkor sincs semmi baj. Várjuk el, hogy erőfeszítést tegyenek a tanulásért. Ilyenkor sem az eredményt, hanem a kitartást hangsúlyozzuk.

Fejlesszük az önállóságot és ne a tehetetlenséget. 

• Amit a gyerek képes önállóan megcsinálni, azt bízzuk rá! Ne csináljuk meg helyette! Legyünk következetesek abban, hogy olvassa el újra, gondolja át újra, próbálja meg újra… Közben biztosítsuk arról, hiszünk abban, hogy meg tudja csinálni! Ha szükséges, kérdezzünk, vezessük rá, de ne oldjuk meg helyette! Mindezzel pozitív irányba befolyásoljuk az önértékelését, az énhatékonyságát.
  

A legtöbb hiba jóvátehető, ezért a jóvátételre koncentráljunk. 

• Mit tehetek azért, hogy legközelebb ne forduljon elő? Ami történt, azt nem változtathatjuk meg, de mit tehetünk azért, hogy a jövőben másképp legyen?
  

A visszajelzést kezdjük azzal, hogy „még nem”. Így nem, vagy kevésbé fog szorongani, motivált marad, és megmarad az önmagában vetett hite. Mennyivel jobb még nem tudni valamit mint nem tudni.

• Mindig van gyerek, aki magát ostorozza, ha valamit nem tud, vagy ha valami nem sikerül neki. Ilyenkor nagyon határozottan, "szigorúan", következetesen kiállok mellette saját maga helyett is. - Nem, nem vagy buta, ügyetlen...! Csak ez most nem sikerült! Csak még nem tudod! És akkor mi van? Megállt az idő? Eltűnt a Nap az égről? Majd tudni fogod holnap, egy hét múlva, egy hónap múlva - mondtam én már ilyeneket és hasonlókat. De a lényeg az, hogy hozzuk ki őt az önmagát leértékelő spirálból. Értékeljük inkább le a hibát! Adjunk neki erőt ahhoz, hogy újra megpróbálja!
  

Ünnepeljük meg a sikereit! Mindig és azonnal! 

• Tapsoljuk meg, csapjunk egymás tenyerébe, veregesse meg a saját vállát… a lényeg, hogy hangosítsuk ki a sikerét!

És hogy ennek mi köze van a demokráciához?

Ha nem kell félni a hibától, akkor nem kell takargatni azt magunk és mások előtt. Akkor nem kell félni azoktól, akik beszélnek róla. Akkor nem akarjuk elhallgattatni azokat, akik jelzik azt. Akkor meg tudjuk hallgatni a másik visszajelzéseit. Akkor képesek leszünk változtatni. Akkor tudni fogjuk, hogy ez a változás sem lesz tökéletes, de képesek leszünk elindulni rajta. Képesek leszünk fejlődni. 

Szóval, milyen a kapcsolatod a hibával? Ellenségként tekintesz rá, ezért megpróbálod távol tartani magadtól még a gondolatát is? Vagy közel tudsz menni hozzá, hogy megtudd, mi az, ami ma még nem megy? Mindegy, milyen a kapcsolatod a hibával, de tudd, hogy azt fogod tanítani!