Banális történet – vagy mégsem

Gyakoriak az osztályszintű játékok órán, idővel kialakulnak kedvencek, amit a gyerekek gyakrabban szeretnének játszani és kérik. Szavazni akartak arról, mi az amit gyakrabban hozzak be órára. Ők mondták, én összeírtam a táblára az általuk mondott kedvenceket, majd szavaztak arról melyik játékok legyenek azon a héten. A szavazás szabályait sem egyedül határoztam meg, hanem a gyerekekkel közösen, az ő gondolataik és ötleteik voltak benne. Ekkor még ott tartottunk, hogy mindenki egy lehetőségre szavazhat. Minden aznap jelenlévő szavazott. A szavazás eredménye az lett, hogy az egyik játék 11, a másik 8 szavazatot kapott... véleményük alapján a szavazás véget ért. Az előbb említett szavazók boldogok voltak, a második körben említett szavazók csalódottak, és csalódottságuknak hangot is adtak. Vita kerekedett belőle.

- Mi kaptunk több szavazatot, ezen a héten ez lesz!

- De ez nem igazság!

Ezek, és hasonlók hangzottak el. És itt vége lehetett volna. De megkérdeztem:

- Szerintetek jogos a csalódottságuk? Ti valóban többen vagytok, 11-en. De ők sincsenek kevesen. A 8 sem kevés. De ha csak ketten lennének, akkor szerintetek jogos lehet a csalódottságuk?

Elcsendesettek.

A szőnyegre hívtam őket, mindig ott tartjuk a „törzsi tanácsot”, ahol megoldjuk a felmerülő konfliktusokat és problémákat. Ezután én csak annyit kérdeztem, hogy mit tehetnétek azért, hogy az osztályunkból 8 gyerek ne érezze magát csalódottan? Lehet erre megoldás?

Onnantól kezdve, nekem már csak vezetnem kellett az osztálygyűlést, csak arra kellett figyelnem, hogy velünk maradjanak a gyűlés szabályai. Az ötletek tódultak, reagáltak egymásra, majd az ötletek módosultak, végül megszületett a megoldás:

Minden játékot, ami bármennyi szavazatot kapott, játszani fogunk. Hétfőn azt, amit a legtöbben kértek, kedden azt, ami a második legtöbb szavazatot kapta… és így tovább. Megszavazták, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Aznap erre jutottak.

- Banális történet! Micsoda problémák! – mondhatnánk. De a 6 és 7 éves gyerekek számára ez valós probléma volt. És még valami, ami ennél sokkal fontosabb. Belenyugodhattunk volna, hogy az élet ilyen, a többség dönt, a másik hallgat és elfogadja. De a 6, 7 évesek ennél többre képesek. Képesek voltak odafordulni a kisebbséghez. Képesek voltak meghallgatni és meghallani az érzéseiket, a szükségleteiket, a problémájukat. Képesek voltak együttműködően vitázni. Képesek voltak közös megoldást találni. Képesek voltak győztes-győztes helyzetet kialakítani. És csak egy kérdés kellett hozzá.