Egyedi bánásmód – minden gyereknek!

A Magyar Pedagógiai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság által rendezett előadás-sorozat első előadásán jártam november 27.-én. 

A sorozat fő célja, hogy a két tudományág, szakembereik együttműködésével, a gyakorlati oldalon is közelebb kerüljön egymáshoz, hangsúlyt fektetve a legújabb módszerek, programok bemutatására.

Mielőtt tudósításomba belevágnék, szeretném jelezni, leírásom nem lesz teljes. Az előadások közben legnagyobb bánatomra csak hívószavakat írtam le. Akkor még bíztam a memóriámban. Mindezek miatt a bejegyzésben azokat a gondolatokat emelem ki és osztom meg olvasóimmal, melyek én hangsúlyosnak, és az elhangzottak uniójának vélek.

Elsőként Vekerdy Tamást hallgathattuk. Történeteivel elsősorban a Waldorf-pedagógia kulisszái mögé tekinthettünk be. Példákkal színesítve tárta elénk, mit is jelent náluk az életkori sajátosságokat és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségek figyelembevétele a testi, lelki és szellemi fejlesztés során.  
Náluk az írást megelőzi a formarajzolás, a olvasást pedig az írás. A formarajz segíti a különböző térirányok tudatossá tételét, előkészíti az írást és a geometriát. Az írás elsőbbsége pedig azt jelenti, hogy a gyerek azon tanul meg olvasni, amit már le tud írni: a szó szerinti példa valahogy így hangzott: "FA = A felnőttek így rajzolják le a fát.". Az új formákat, betűket egyaránt megformálják testünkből, alakját végig járják, végig futják, "lerajzolják" nagyban a táblára vagy papírra (nem vonalas) mielőtt a füzetbe kerül (de még akkor is nagy méretben). A méret azután fokozatosan csökken, a hagyományos sorközű füzetbe általában csak harmadikban írnak.

Formarajz

Forrás

A serdülőkorig elsősorban az érzelmi életet megalapozó művészeti nevelés és az élmény a hangsúlyos. Példát hallhattunk a levegő áramlásra a tűz környezetében: "A tűz fölé tartott forgó, a tűz közelében befelé, magasabbra tartva kifelé forog. Azért, mert valami történik, de nem nevezik nevén. Nem írnak képletet sem. Az élmény a fontos. Ezért olyan sincs, hogy holnap felelünk tűzből!" 

Az értelem fejlesztésére a 14. év utáni időszakot tartja alkalmasnak. A nyolcadik után már megjelennek a szaktanárok. Velük kezdődik a fogalmi képzés.
Végül a differenciálás kapcsán megemlítette, hogy nálunk nem jellemző, de beszélt Gyermekek Házáról, amely módszereit kiváló példának tartja az öndifferenciálás és önértékelés tekintetében.

Második előadóként Gádor Annát hallhattuk, aki 1990-ben kollégáival megalapította a Rogers Személyközpontú Iskolát. Többször említette a saját élmény fontosságát a pedagógusoknál is. Véleménye szerint, nem lehet differenciálást (sem) előadásban megtanítani. Szükség van arra, hogy a pedagógusok saját maguk átéljék a módszert, ezért nagy a felelőssége a pedagógusképzésnek. Beszélt arról, a pszichológiában természetes, hogy tréninget csak az vezethet, aki saját maga is részt vett rajtuk. 
Iskolájuk jellemzői közt kiemelte a szülők bevonását, szöveges értékelést, az egyedi bánásmódot.. Ez utóbbival kapcsolatban meglepte, hogy mégis vannak gyerekek, akik úgy érzik, van akivel a tanárok kivételeznek. Ennek megoldása, van akinek több odafordulásra van szüksége, míg másoknak kevesebbre ahhoz, hogy ne érezze magát elhanyagoltnak.

 

Forrás

 

Következő előadóként Czike Bernadett támogató programokat mutatott be. Elsőként a pedagógia megújulását sürgető, szükségessé tevő társadalmi változásokról beszélt. Az információrobbanásról, amely megváltoztatta a a pedagógusszerepet: a tanár már nem a tudás forrása. A demokratizálódásról, melynek következménye a partneri viszony fontossága a tanár és diák között. Végül a globalizációról, mely toleranciáért kiált. Hangsúlyozta a saját élmény, az önállóság, az önbizalom és a döntési képesség (felelősségérzetet alapozza) szerepét, melyek azonban félelem teljes légkörben nem fejleszthetőek. 
Az előadás során elhangzott két programcsomag:
1. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák programcsomag. 
2. Tevékenykedtető módszerek a pedagógusképzésben programcsomag.

Végezetül Lénárd Sándor prezentált nekünk. A bevezető gondolatai (is) nagy derültséget keltettek a hallgatóságban. Csak két példát említve:  "már csak 20 évem van a nyugdíjig, én nem tanulom meg ezeket a modern eszközöket" és a "miért tanítom a kovalens kötést, mert ezt tudom, vagy mert szüksége lesz a gyereknek rá". Tanácsai pedig arra az esetre, ha másképp gondolkodnánk: 

Első lépésben át kell rendezni a teret. Majd meg kell ismernem a gyereket. A hogyanra a válasz "egyszerű", közéjük kell mennem, együtt kell dolgoznom velük, kérdeznem kell őket.
Majd a három "osztálytermi-iskolai" szükségletről beszélt. Az első a KAPCSOLAT. 1. Benne foglaltatik az, hogy a tanulók megéljék, hogy számíthatnak tanárukra. 2. Jelenti a megbecsülés érzését, amely a halkan javító és hangosan dicsérő pedagógusi hozzáállással érhető el. 3. Ide tartozik még a közös munka, Lénárd-féle szemléltetéssel: "jobb ketten hülyének lenni mint egyedül". 
A második létszükséglet a KOMPETENCIA. Annak megélése, hogy meg tudom csinálni. Ha pedig átérezte többször, hogy meg tudja csinálni, meg lesz az önbizalma ahhoz, hogy új feladatba fogjon.

A harmadik szükséglet az AUTONÓMIA. Hozhasson a diák szabad döntéseket, tervezhessék meg a munkájukat.

Nem mellékes, hogy az alapszükségletek megléte a tanárok számára is elengedhetetlenek. Ha érzi a megbecsülést, ha szakmai önbizalma rendületlen és szakemberként önálló döntéseket hozhat (többek között), akkor az nemcsak a pedagógus számára nyereség.