Carl Rogers és a pedagógus

Találtam egy szövegrészletet Carl Rogerstől és miközben olvastam, megihletett. De most nem mint volt tanulót, hanem mint jelenlegi pedagógust. A "gyermekközpontú" iskolakritikát egy pillanatra felváltottam a "pedagógus-központú" iskolakritikával. Hogy miben különbözik a kettő, arról döntsön a kedves olvasóm.
Ahogy Rogers látja az iskolát és a gyereket:

„A gyerek iskolai karrierje elkezdődött. Már az első nap sok mindent megtanult, ha nem is tudja mindezt szavakba önteni. Megtanulta, hogy

• Az osztályban nincs helye a fizikai energiának.
• Vagy alkalmazkodik, vagy viseli a kellemetlen következményeket.
• Fontos, hogy alávesse magát a szabályoknak.
• Hibázni nem szabad.
• A hibázásért megszégyenítés jár.
• A spontán érdeklődésnek nincs helye az iskolában.
• A tanár szerepe a fegyelmezés.
• Az iskola összességében kellemetlen.

Ahogy telnek a napok, hónapok, az évek, még mást is megtanul:

• A legtöbb tankönyv unalmas.
• Nem jó dolog ellentmondani a tanárnak
• Sokféleképpen meg lehet úszni, hogy az ember  tanuljon.
• Lehet csalni, csak ne kapjanak rajta.
• Álmodozással gyorsabban telik a nap.
• Ha keményen tanulsz és jó jegyeket kapsz, kigúnyolnak érte a többiek.
• A fontos dolgokat az ember az iskolán kívül tanulja meg.
• A kreatív ötleteknek nincs helye az iskolában.
• Az iskolai oktatás legfontosabb eleme a feleltetés és az osztályzat.
• A tanárok egy része mintha nem is élő ember lenne.

A tanuló várja az időt, amikor végre befejezi az iskolát, és kiengedik ebből az unalmas, elnyomó intézményből.

A saját tapasztalataim és a kutatási eredmények is azt mutatják, hogy sok millió fiatalnak ilyesfajta tapasztalatai vannak az iskolával kapcsolatban. Aki azt hiszi, hogy túl sötétre festettem a képet, beszéljen fiatalokkal.” {Carl Rogers (1969): A tanulás szabadsága}

És ahogy mindezt egy pedagógus látja:

A pedagógus iskolai karrierje elkezdődött. Már az első nap sok mindent megtanult:

• Az osztályban nincs helye a fizikai energiának. Mert furcsa, iskolába nem illő (?) zajt produkál az osztály. A pedagógus szorong, mert tudja, hogy ettől alkalmatlannak találhatják.
• Fontos, hogy alávesse magát a szabályoknak. Vagy alkalmazkodik, vagy viseli a kellemetlen következményeket. És mivel a munkára szüksége van, ezenfelül sokat küzdött azért, hogy pedagógus lehessen, próbál alkalmazkodni, nehogy elveszítse a munkáját.
• Hibázni nem szabad és a hibázásért megszégyenítés jár. Emellett eleinte senki nem említ konkrét, itt már bevált módszereket arra, hogyan orvosolja, hogyan kerülje ki azokat. Megtanulja, hogy az építő jellegű kritika, a mentor elengedhetetlen, ámde ismeretlen gyakorlat. Ha szerencsés, megsajnálja őt egy gyakorlott, lelkes kolléga, aki felajánlja tapasztalatát, segítségét.
• A spontán érdeklődésnek nincs helye az iskolában. Csak az előre megírt tanmenetnek, tankönyvnek.
• A tanár szerepe a fegyelmezés. A „hangtalan” iskola létrehozása.
• Az iskola összességében kellemetlen. Szakembernek készült, de betanított munkás lett.

Ahogy telnek a napok, hónapok, az évek, még mást is megtanul:

• A tankönyv unalmas, de ez volt a legolcsóbb.
• Nem jó dolog ellentmondani, „ellentgondolni” a rendszernek.
• Sokféleképpen meg lehet úszni, hogy az ember dolgozzon. A legfontosabb a tanmenet-napló szentsége, és a csend a tanteremben. Ha ez megvan, jó tanár vagy.
• Lehet csalni, csak ne kapjanak rajta. Kizárni a teremből a nehezen kezelhető, problémás gyereket. És akkor csend és fegyelem, halad az osztály. A pedagógus végre-valahára nem szorong, úgy érzi, kompetens. Igaz, hogy közben a többiek nem haladnak, mert a teremből kizárt gyerek unatkozik, ezért benyit, bemegy a többi terembe, ezzel bomlasztva a rendet (máshol).
• Álmodozással gyorsabban telik a nap. Ezért azon kapja magát, hogy álmodozik egy olyan iskoláról, ahol nem az adminisztráció és a pénz, hanem a nevelés és az ember a fontos.
• Ha keményen dolgozik, és a gyerekek egy része már kezdik elfogadni őt meg egy-két új módszert, a kudarcélmények mellé felsorakoznak a sikerélmények is. A kollégák egy része azonban nem értékeli, amíg nem kíséri mindezt csend. Azért akad olyan, aki beismeri, hogy neki is nehéz volt, sőt most is nehéz. De ennek ellenére is úgy érzi, lehetetlent várnak el tőle. Valami olyat, amit sem ők, sem más nem tud ilyen körülmények között megoldani.
• A fontos dolgokat a gyerekeknek nem ő és az iskola, hanem az iskolán kívüli világ tanítja meg.
• A kreatív ötleteknek nincs helye az iskolában. Igazából próbálkozhat velük, de kevesen, vagy még annyian sem fogják értékelni. Annál inkább a csendet.
• Az iskolai oktatás legfontosabb eleme a feleltetés, a dolgozat és az osztályzat. És a tanmenet-napló szentsége.
• Kezdi úgy érezni, mintha (már) nem is élő ember lenne, csak egy droid.

A pedagógus várja az időt, amikor végre kiengedik ebből az unalmas, elnyomó intézményből. Lehántja magáról a droid-réteget. Online előadásokat hallgat álmai iskolájáról. Konferenciára megy, ahol a kollégák egymás hibái mellett erősségeiket, értékeiket is észreveszik, sőt támogatják egymást. Blogot ír. Bármit megtesz, csakhogy végre újra élő embernek érezhesse magát.

A saját benyomásaim azt mutatják, hogy sok pedagógusnak ilyesfajta tapasztalatai vannak az iskolával kapcsolatban. Ami önmagában nem lenne baj, ha lenne más út is. Aki azt hiszi, hogy túl sötétre festettem a képet, beszéljen pedagógusokkal.

Képek:
http://bit.ly/Ikl7qM
http://www.aisb.hu/page.cfm?p=386
http://bit.ly/HrldZ2
http://bit.ly/HzJaA7